english cv hang es mas kritikak proza könyvek tanulmanyok, esszék

[hang és más]

Képzeletbeli éden

A nyugati kultúrkör számára, a Biblia által konkréttá varázsolt Édenrõl, a Paradicsomról mindenki tudja, hogy milyen, de vajon milyen lehet egy egyéni, szabadjára engedett képzeletre bízott Éden? A bibliai Éden olyan hely, amelynek jelentoségét és jellegét nyilvánvalóan az a történelmi, vallási, kulturális és társadalmi közeg alakította ki, amelyben megfogalmazódott. Ebbõl kiindulva, logikusnak tûnik azt feltételezni, hogy az egyéni képzelet által életre keltett Édenek is hasonlóképpen függnek attól a kulturális, történelmi és társadalmi közegtõl, amelyben megálmodóik élnek. Azt is mondhatnánk: „Mutasd meg Édened, s megmondom, ki vagy!” Egy ilyen fogalomra elérhetõ vagy elérhetetlen álmok, vágyak, utópiák kavalkádja vetül, s úgy gondoltuk, érdekes lenne megnézni, hogy ma, Magyarországon, 17 évvel a politikai rendszerváltás után, hogyan alakulnak ezek az álmok és vágyak. Mégpedig, nem utolsósorban, egy olyan kiállítás keretében, amely Brazíliában, sõt éppen Rio de Janeiróban zajlik, azaz egy olyan, az európai, illetve konkrétabban a magyar képzelet számára már-már mítikus, egzotikus délibábként ragyogó helyen, amely a Paradicsom egyfajta földi változataként mûködik az itt (Magyarországon) élõ emberek képzeletében. Ezen persze, adott esetben mosolyoghat az, aki történetesen tisztában van a mai Brazil, illetve riói társadalom valóságával, problémáival és küzdelmeivel. Ám tudjuk, egy ilyen fogalomnak, mint az Éden, nem sok köze van ahhoz a konkrét földrajzi helyhez, ahová megálmodják, illetve projektálják, hanem sokkal inkább van köze ahhoz a helyhez, ahonnan a projekció történik. (Egyszer egy finn turista azt találta mondani Budapesten járva, hogy: „Hiába, itt délen egészen másmilyen az élet!” Erre mi, akik egyáltalán nem déli országként gondolunk magunkra, s folyamatosan délre, azaz Olasz- Spanyol- vagy Görögországba vágyódunk, a csodálkozástól eltátottuk a szánkat. Vagyis hát, úgy tûnik, tényleg minden relatív.) S ezen a ponton szinte adja magát a gondolat, hogy olyan médiumokban gondolkozzunk, amelyek maguk is kötõdnek (konkrétan és átvitt értelemben egyaránt) a projekció aktusához: fotó (dia), videó, film. Felhívásunk tehát olyan, e médiumokban alkotó, magyar mûvészekhez szólt, akik készek arra, hogy saját, jelenkori, képzeletbeli Édenjüket vizuálisan megfogalmazzák. A több mint negyven beérkezett pályamû közül kiválogatott, s itt bemutatott kilenc mû (4 fotó, 4 videó, 1 diafilm) a válaszok, illetve kifejezésmódok széles, s reményeink szerint reprezentatív skáláját nyújtják.

Eperjesi Ágnes „Az ifjú E. Á. újrajátszott keservei” címû sorozata számára a diafilmet választotta médiumként, azaz egy olyan mûfajt, amely sokunk számára, akik a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán nõttünk fel közös, gyerekkori élmény. A diafilmes meséket egy kézzel továbbítható, jellegzetes alakú kis vetítõgép projektálta a falra (a kiállításon látható vetítogép eredeti darab), s a mesék minden kockáját szövegek kísérték, amelyeket általában a szülõk olvastak fel a gyerekeknek. Az egyszerre egyéni és közösségi élmény e kivételes hordozója egy olyan Édent, a gyerekkort idézi fel, amely másképpen már nem elérheto. Az itt látható képeket Eperjesi különbözõ, létezõ mese- diafilmekbol gyujtötte össze, melyeknek segítségével saját történetét mondja el, eredeti, kamaszkori naplóbejegyzéseit felhasználva. A képeket, mivel diafilmek, fotónagyítás útján negatívba fordítja és élénk színekkel, meseszerûen (s egyben ironikusan) kiszínezi. Fabrícius Anna munkája egy olyan képsorozat, amely múltban lezajlott, konkrét helyhez és idõhöz kötõdõ, személyes és családi emlékeket, anekdotákat idéz fel oly módon, hogy a mára már visszavonhatatlanul megváltozott és személytelenné vált eredeti helyszíneket a képi, és a kép alá kézzel írt szöveges emlékezés erejével újra élettelivé, otthonossá varázsolja. Fodor János „para” címu mûve olyan sorozat, amelynek fotói különbözõ helyszíneken készültek, s úgynevezett „környezetjobbító” szándékot rögzítenek, amennyiben menthetetlenül urbánus és nagyon is evilági környezetbe ágyazott, s ezért groteszk Éden-pótlékokat ábrázolnak. Kerekes Gábor „Városi meditáció” címû videó- és hanginstallációjában a videokép alapját egy kör alakú kollázs-kép képezi, amely egy képzeletbeli várost ábrázol. A munka a képi- és hangeffektusok segítségével egy relaxációs állapotot hivatott elõidézni, s végsosoron a városi létrol, a városban élés atmoszférájáról szól. Komoróczky Tamás videója, a „To the Heaven Street 7 (There Is Milk Today)” talányos-ironikus mû, amelyen egy beazonosíthatatlan, fehér (édeni?) környezetben, egy fehérbe öltözött kamarazenekar látható, amelynek tagjai valamilyen indiaias hangulatú zenére playbackelnek, némi elcsúszásokkal tarkítva. Ugyanúgy lehetnek egy krisnás dalárda tagjai, mint elmebetegek vagy egy álom fragmentuma. Koronczi Endre „extrémalvás” címu videomunkája egy olyan kísérletet valósít meg, amely különbözo helyszíneken a háborítatlan nyugalom, a belso béke és harmónia paradicsomi állapotát hivatott elõidézni a célból, hogy a mûvész a kamera elõtt aludni tudjon. „Vajon megteremthetõ-e nyilvános helyen ez az állapot?”, teszi fel a kérdést a mûvész. „Miként válik valamilyen helyszín Paradicsommá? Milyen belso folyamatoknak kell ahhoz végbemenniük, hogy egy tetszõleges környezet kapcsán Édenrol beszélhessünk?” Koronczi 16 helyszínen keresi e kérdésekre a választ. Ravasz András „Flow” címu videója egy a szélben tengerként hullámzó, füves mezõre projektálja képzeletbeli Édenjét, Szabó Benke Róbert „Cunyi Yashi” címû, férfiakat ábrázoló emberpársorozata pedig a tökéletes egymásbafonódás már-már földöntúli, harmonikus állapotában találja meg. Végül, Szörényi Beatrix videó és fotó munkája a pálmafát, mint motívumot, illetve mint klisét veszi célba. „Az Édenképhez kapcsolódó elképzelések és klisék meglepõen hasonlítanak a pálmamotívumhoz kapcsolódó vágyképekhez. A pálmafa – legalábbis mi, európaiak számára – egy más világ, egy ösztönösebb, de talán emberibb élet, illetve egy a civilizációnak hátat fordító életmód megtestesjtõje,” írja Szörényi. A fotók a budapesti homlokzatokon, kirakatokon és cégtáblákon megjelenõ pálmafákról készültek, a video pedig egy pálmafa szállítását követi Budapest külterületérol a belvárosig. Az ironikus-abszurd mûúj jelentésréteget nyer azáltal, hogy a riói kiállítótérben a motívum visszahelyezõdik eredeti, organikus közegébe. Reményeink szerint, a többi mû ugyanilyen élénk párbeszédet képes kezdeményezni létrejöttük eredeti helyszíne, valamint a kiállítótér helyszíne, és közönsége között.